R.R. High School
Minden diáknak kötelező a házirend olvasása, mert ha nem teszi, az az életébe is kerülhet!!!
☆ Diákjaink két csoportra tagolódnak, a sima, egyszerű, hétköznapi diákokra, és az X-tagozatosokra.
Mindenki átlagos diákként érkezik az iskolánkban, ahol is már akár az első héten egy teszten kell átesniük, amiből kiderülhet, hogy továbbléphetnek az X-tagozatba, vagy maradnak sima diákok.
Az átlagos diákok részére:
☆ Minden tanítás, pontban reggel kilenckor kezdődik és délután négy órakor ér véget. mivel távolról érkező diákjaink is vannak, így az iskola kollégiumként is szolgál, természetesen elhatárolva az iskolától. Azok, akik nem lakói a Kastélynak, hanem a közeli Hampshire-ben élnek, azokért minden reggel, pontban nyolc órakor megy az iskolabusz. Délután pedig három, és fél öt között jár félóránként viszi haza a diákokat.
X-tagozatos diákok részére:
☆ A legelső, fontos szabály az R.R. High School-ban, hogy minden X-tagozatos diáknak kötelező legalább egy lő- és egy szúrófegyvert viselnie magánál a tanítás illetve szabadideje alatt is. Azok, akik ezt megvonják maguktól, fokozatvesztéssel, de akár eltanácsolással is járhat!
Minden diák egy jelvényt hord magánál a rangját és mesterségét hirdetve, amit kéretik nem mutogatni csak úgy az átlag diákoknak.
☆ Minden X-tagozatosnak az átlépés előtt egy esküt kell letennie!
☆ A két csoport nincs elkülönítve sem a tanítás ideje alatt, sem a kollégiumban ezért a fentebb leírtak vonatkoznak az X-tagozatosokra is.
☆ A tanítás végeztével, minden X-tagozatos, a neki kiszabott illetve saját maga választott szakkörre jelentkezzen! (Erről részletesebben is lehet olvasni a leírások topicban)
Az iskola szabályzata:
☆ Az iskolán belül, tilos a dohányzás, szemetelés és az emberölés! Mindennek megvan a maga helye.
☆ Minden diáknak kötelező részt venni a tanításokon, kivétel azoknak, akik betegek, vagy éppen küldetést végeznek. (Utóbbi, az X-tagozatosokra vonatkozik.)
☆ A tanítás ideje alatt az iskola elhagyása veszélyes, így ha nem akarsz meghalni, inkább ne tedd!
Állat nem hozható az iskolába, csak ha külön engedély van rá.
Kollégiumi szabályzat:
☆ Mind a fiúk, mind a lányok egy, illetve két ágyas szobában vannak elhelyezve, természetesen koedukáltan. Az egyszemélyes szobák, csupán az X-tagozatosoknak engedélyezett. Az átlag diákok, egy lehetséges éjszakai támadás alkalmával többet érnek párosban, mint egymaguk.
X-tagozatos és átlag diák nem kerülhet egy szobába, csakis engedéllyel!
☆ A kollégium falain belül, tilos a dohányzás, szemetelés, gyilkosság, de még a csonkításokat sem toleráljuk.
☆ Takarodó éjfélkor, és ébresztő reggel fél nyolckor. Minden szobában, az ajtó felett egy hangszórót helyeztek el, amiben minden este, reggel az igazgató kedves hangja ismerteti a teendőket, illetve a bejelentéseket fogják bemondani.
☆ A diákok tarthatnak háziállatot, aminek a mérete nem nagyobb egy kifejlett németjuhásznál.
Általános szabályok:
☆ A fentiek mellett, külön szabályrészt kell írnom. Ez vonatkozik mind a két csoportra.
☆ A szabályok nem ismerése nem ment fel bűneid alól, így ha valamelyiket is megszeged, annak súlyos következményei lehetnek.
☆ A kollégista diákok, csak is hétvégén hagyhatják el az iskola területét, természetesen engedéllyel.
☆ A kiképzőhelyek használata szabadidőben csakis egy felügyelő vagy engedély mellett használhatóak.
Bővítés alatt!!!